Híreink
Az utóbbi időszak legkisebb inflációját mérték Németországban - 2024.02.09.
Németországban 2,5 éves mélypontra csökkent az éves infláció januárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis ismertetett végleges adatai szerint. Az infláció a tavaly decemberi 3,7 százalék után januárban 2,9 százalékra csökkent, ami a legalacsonyabb éves ütem 2021. júniusi óta, amikor 2,3 százalék volt a fogyasztói árak éves emelkedésének mértéke.
Uniós biztos: az Európai Uniónak biztosítania kell az agrárágazat versenyképességét - 2024.02.08.
Az EU-nak biztosítania kell, hogy az agrár-élelmiszeripari ágazat versenyképes maradjon, ugyanakkor tisztességes jövedelmet biztosítson az összes gazdálkodó, kis- és középvállalkozás számára - jelentette ki Maros Sefcovic uniós biztos Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén. Azért is fontos ez, hogy a szektor vonzó maradjon a gazdálkodók következő generációja számára.
Díjat nyert az online árfigyelő az Év Honlapja pályázaton - 2024.02.08.
Minőségi-díjat kapott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő az Év Honlapja pályázaton.
Agrárholdingba szervezi saját vállalatait a MATE - 2024.02.08.
Stratégiai okokból két lépcsőben egyesíti kiemelkedő teljesítményű, komoly múlttal rendelkező mezőgazdasági vállalatait a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. A MATE Agrárcsoport Kft. 2024. január 1-jei létrejöttével az agrárholding piaci jelenléte és versenyképessége is megerősödik, amely tovább serkenti a terjeszkedés lehetőségét.
Átmenetileg nem működnek zavarmentesen a BTT telefonvonalai - 2024.02.07.
Műszaki okokból nem működnek zökkenőmentesen a Baromfi Termék Tanács (BTT) telefonvonalai. A BTT értesíti tagjait és partnereit, ha a telefonvonalak működése helyreáll.
Az adatalapú gazdálkodás ma már nélkülözhetetlen a versenyképességhez - 2024.02.07.
Az adatalapú és precíziós technológiákat alkalmazó gazdálkodás már minden olyan termelő számára elkerülhetetlen, aki terményeivel, áruival a globális versenypiacokon kíván megjelenni, ahol az árakat nem magyarországi, hanem külső piaci folyamatok alakítják - mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Feldman Zsolt, az AM államtitkára a PREGA Konferencia és Kiállításon tartott megnyitóbeszédében.
Az új szlovák agrárminiszterrel egyeztetett Nagy István - 2024.02.07.
Az ukrán gabona okozta piaci nehézségekről, az európai gazdatüntetésekről, kereskedelmi és állategészségügyi kérdésekről is egyeztetett Nagy István agrárminiszter hivatalában Richard Takáčcsal, Szlovákia új mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetőjével.
Megkétszerezik az agrárvállalkozások számára is igénybe vehető Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximális összegét - 2024.02.06.
Duplájára, 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege, és lehetővé válik az új, tisztán elektromos személyautók finanszírozása is.
Kismértékben még mindig csökken a hazai kiskereskedelmi forgalom - 2024.02.06.
2023. decemberében a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,0, naptárhatástól megtisztítva 0,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
Global Awards 2024 verseny kkv-k és startupok számára - 2024.02.06.
A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Global Awards 2024 elnevezéssel versenyt írt ki. Az ipari díj – amelyre a nevezés díjmentes – olyan kis- és középvállalkozások, valamint startupok számára érhető el, amelyek működésük során kihasználják a szellemi tulajdonban rejlő lehetőségeket és hozzájárulhatnak a fenntartható fejlődési célok megvalósulásához.