Híreink
Kártalanítják a baromfitartókat a kötelező állatleölés miatt - 2016.11.15.
A madárinfluenza-vírussal fertőzött állatállomány leölése kötelező, és minden érintettnek jár az állami kártalanítás. Kártérítésként az állat forgalmi értékét térítik meg.
Daróczi Lászlót nevezték ki az Agrármarketing Centrum élére - 2016.11.15.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter november 11-ével Daróczi Lászlót nevezte ki az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) igazgatójának - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM).
Németországban és Ausztriában is megjelent a madárinfluenza - 2016.11.14.
Németországban és Ausztriában is megjelent a baromfiállományokban a madárinfluenza H5N8-as vírustörzse. A fertőzésveszély a jövő év tavaszáig fennállhat Európában.
Élelmiszer-kiskereskedelem: lassult a növekedési ütem - 2016.11.14.
Lassult az élelmiszerek kiskereskedelmének növekedési üteme az idei első három negyedévben - közölte a Nielsen az MTI-vel. A piackutató cég kutatása szerint az élelmiszerek bolti forgalma mintegy 1200 milliárd forint volt ez év január-szeptemberben, 2 százalékkal volt több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az múlt év első három negyedévében még 7 százalékkal emelkedett az eladás az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Lázár János: a kormány folyamatosan tájékozódik a madárinluenzás helyzetről - 2016.11.11.
Az emberi egészséget nem veszélyezteti, de gazdasági károkat okozhat az a madárinfluenza-vírus, amelyet hazai baromfitelepeken is kimutattak – szögezte le kormányinfós tájékoztatóján Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter folyamatosan tájékoztatja a kormányt a kialakult helyzetről.
Tovább emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, de a húsárak csökkentek - 2016.11.11.
Tovább emelkedtek októberben a világpiaci élelmiszerárak: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 0,7 százalékkal 172,6 pontra, több mint másfél éves csúcsra, nőtt az előző havi 171,4 pontról. A húsárak viszont enyhén csökkentek.
A baromfiágazat helyzetéről egyeztetett az országos főállatorvos és a Baromfi Termék Tanács - 2016.11.10.
A madárinfluenza megjelenése miatt bevezetett nemzetközi korlátozások hatásáról egyeztetett Bognár Lajos országos főállatorvos és a Baromfi Termék Tanács (BTT). A megbeszélésen, az aktuális helyzet áttekintésén túl, a felek megállapodtak abban, hogy az állategészségügyi veszélyhelyzetek megelőzését segítő útmutatókat dolgoznak ki.
FAO-helyzetértékelés: délkelet-oroszországból terjed a madárinfluenza - 2016.11.10.
A délkelet-oroszországi Tuvai Köztársaság területén a vándormadaraknál alig két hónapja észlelt H5N8-as típusú madárinfluenza a vadmadarakról átterjedt a tenyésztett baromfira, a fertőzés veszélye 2017 tavaszáig fennáll - állítják az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői. A récefélék vándorlási útvonala mentén található összes ország érintett.
Brüsszel szerint az idei év kedvezett a magyar mezőgazdaságnak - 2016.11.10.
Idén 2,1 százalékos, jövőre 2,6 százalékos, 2018-ban pedig 2,8 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely közzétette Brüsszelben az esedékes őszi gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve. Az idei évet mezőgazdasági szempontból kedvezőnek minősítették Magyarországon.
Áfacsökkentés: a vártnál sokkal kisebb a költségvetési bevételkiesés - 2016.11.10.
A várt 20-22 milliárd forint felét sem érte el sertés tőkehús áfacsökkentése miatti költségvetési bevételkiesés - közölte Tarpataki Tamás, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárpiaci főosztályának vezetője egy budapesti szakmai tanácskozáson.