Híreink
A statisztikák szerint több millió tonna ukrán gabona érkezett Lengyelországba - 2023.05.08.
Mintegy 3,5 millió tonna gabona, vagyis a tavalyi lengyel termés tíz százalékának megfelelő mennyiség áramlott be Ukrajnából Lengyelországba - közölte Robert Telus lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.
A hazai fogyasztók nagy része csökkenti kiadásait egy felmérés szerint - 2023.05.05.
A magyar fogyasztók 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait az EY nemzetközi tanácsadó kutatása szerint. A vásárlók az árat tartják a legfontosabb szempontnak.
Több mint 12 százalékkal csökkent márciusban a kiskereskedelmi forgalom - 2023.05.05.
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene - jelentős bázishatás mellett - a nyers adat szerint 12,6, naptárhatástól megtisztítva 13,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Magyarország 2024-re teljesítheti az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat - 2023.05.05.
Az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumokat 2024 végére teljesítheti Magyarország - jelentette ki Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 53. küldöttgyűlésén.
Élelmiszerlánc-felügyeleti díj: május 31-ig kell benyújtani a bevallásokat - 2023.05.04.
Az e célt szolgáló elektronikus felületen teljesíthetik a hazai élelmiszerlánc-szereplők a 2023. évi felügyeleti díj bevallásukat. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a bevallás teljesítésének határideje - minden kötelezett esetében - 2023. május 31.
Az MBH Bank Nyrt. létrejöttével megvalósult a legnagyobb hazai bankfúzió - 2023.05.04.
Megvalósult a magyarországi banktörténelem legnagyobb fúziója az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. fúziójával. A május 1-jétől létrejött hitelintézet MBH Bank Nyrt. néven, új, egységes arculattal folytatja tevékenységét.
5300 milliárd forint forrást vehet igénybe a hazai agrárium az új KAP-ban - 2023.05.04.
A hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar az új Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv elfogadásával több mint 5300 milliárd forint felhasználásával fejlődhet 2027-ig - hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára az OTP Bank vállalati és agrár igazgatóságának sajtórendezvényén.
Május 4-6-án rendezik meg az idei Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat - 2023.05.03.
Harmincadik alkalommal rendezik meg az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat, a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozóját Hódmezővásárhelyen.
Minisztériumi egyeztetések a kötelező kereskedelmi akciózásról - 2023.05.03.
A kötelező akciózásról egyeztetett a legnagyobb kereskedelmi szövetség és üzletláncok vezetőivel Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
Újra gyorsult áprilisban az euróövezeti infláció - 2023.05.03.
Áprilisban gyorsult az infláció az euróövezetben éves szinten - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala. Az Eurostat előzetes adatai szerint áprilisban 7,0 százalékra emelkedett az infláció az euróövezetben a márciusi 6,9 százalékról. Az elemzői várakozások átlagában is 7,0 százalék szerepelt áprilisra.